Hírek
2016. Augusztus 10. 10:55, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Vádat emeltek egy halálos balesetet okozó tatárszentgyörgyi férfi ellen
Halált okozó ittas járművezetéssel és más bűncselekménnyel vádol a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy tatárszentgyörgyi férfit. - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező, 31 éves férfi 2015. február 5-én reggel Lajosmizse irányából az 5-ös főúton óránkénti 120 kilométeres sebességgel haladt autóval Kecskemét felé. Ittas volt és előzőleg kábítószert is fogyasztott. Az alkohol és a drog hatására egy kanyarból kiérve nem tudta az úton tartani a gépkocsit, lehajtott az útpadkára, majd a járművel az árokban egy fának ütközött.
A balesetben négy utasa közül egy férfi és egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A vádlott és két másik utasa súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két, életben maradt utas esetében maradandó fogyatékosság alakult ki - olvasható a közleményben.
A többszörösen büntetett előéletű, szabadlábon védekező vádlottat az ügyész halált okozó, ittas és bódult állapotban elkövetett járművezetéssel, valamint kábítószer-birtoklással vádolja. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 07:14, kedd | Kék hírek
Aranykonvoj - Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki
2026. Június 23. 11:21, kedd | Kék hírek
Valótlan hirdetések miatt emeltek vádat egy nő ellen Somogyban
Eladásra kínált könyvekről, színház- és koncertjegyekről szóló valótlan hirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy nő ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.
2026. Június 19. 13:00, péntek | Kék hírek
Új vezető irányítja a Nemzeti Védelmi Szolgálatot és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát
Új vezetőket nevezett ki a Pósfai Gábor belügyminiszter a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda élére (KR NNI) - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel csütörtökön.
