Hírek
2023. Július 28. 07:36, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Magyar Falu Program: Több mint 25 milliárd forint értékű fejlesztések valósultak meg az egészségügyben
Már több mint 25 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések valósultak meg a Magyar falu programban - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön.
Gyopáros Alpár hozzátette: ennek az összegnek a tíz százaléka jutott a vármegyének, összességében pedig már több mint 70 milliárd forintnyi támogatás érkezett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe a Magyar falu programban.
Azt mondta, az orvosoknál tapasztalható szakemberhiány miatt szolgálati lakásokkal szeretnék támogatni azokat a fiatal, pályakezdő orvosokat is, akik szívesen dolgoznának falvakban, kistelepüléseken.
Kiemelte, az elmúlt három évben, amióta orvosi szolgálati lakásokat és házakat alakítanak ki a kistelepüléseken, 178 háziorvosi praxisnál sikerült megoldani, hogy ne maradjon orvos nélkül.
Ezenfelül több mint kétezer egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó fejlesztést hajtottak végre, köztük rendelőintézetek felújítását, építését, orvosi eszközök cseréjét vagy orvosi és védőnői szolgálati lakások kialakítását - mondta a kormánybiztos.
Gyopáros Alpár úgy fogalmazott, Borsod-Abaúj-Zemplén "felülreprezentált" a Magyar falu programban, hiszen nagyon sok kistelepülés van a vármegyében, ahol nagyon sokan élnek. Hozzátette, bíznak abban, hogy az életminőség a program támogatásainak köszönhetően is javul ezeken a településeken, és ott a jövőben is sokan élnek majd.
Az eseményen Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: az elmúlt öt-hat évben 32 helyen fejlődött a háziorvosi szolgáltatás Zemplénben és Abaújban, beleértve a rendelőintézetek rekonstrukcióját, ami mintegy 50-70 millió forintba került.
A politikus kiemelte, fontos, hogy a települések korszerű szolgálati lakásokat tudjanak biztosítani az orvosoknak, és olyan körülményeket alakítsanak ki, mint amilyenekre egy háziorvos például Sátoraljaújhelyen, Miskolcon vagy Budapesten számíthat.
Hörcsik Richárd kitért arra is: az elmúlt öt-hét évben Abaújban és Zemplénben olyan pályázatok valósultak meg, melyek főleg a fiatalok helyben maradását segítették. Példaként említette a bölcsődék építését, iskolák rekonstrukcióját és az orvosi rendelők rendbehozatalát.
Serfőző Szabolcs, Tállya független polgármestere elmondta, a nyolcvanöt négyzetméteres orvosi szolgálati lakás 33 millió forintos támogatásból újult meg a Magyar falu programban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
