Hírek
2019. Február 05. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Szigorúbban lép fel a NAV a tisztességtelen ügyvezetőkkel szemben
Az eddiginél is határozottabban lép majd fel az adóhatóság az adótartozásokat felhalmozó kft.-k vezetőivel szemben, akik a közhiedelemmel ellentétben személyes vagyonukkal is felelhetnek az általuk hozott döntésekért
- hívja fel a figyelmet a Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat közleménye szerint az adóhivatal 2019-től ráadásul perelőkészítő ellenőrzéseket is folytat majd, amelyekkel még egyszerűbb lesz megállapítani a cégvezetők hitelezői érdekeket károsító magatartását. A NAV már eddig is több mint kétezer ilyen pert indított, és több milliárd forintnyi tartozást szedett be - teszik hozzá.
A vezető tisztségviselő a társaság szerveként és annak érdekében jár el, azaz döntéseit a társaság határozatainak kell tekinteni. Ebből fakad az is, hogy a társaság hitelezői főszabályként még egyszemélyes társaságok esetén sem érvényesíthetnek igényt az egyszemélyi tag vagyonára, hiszen a jogviszony a hitelező és az önálló, tagoktól elkülönült jogalanyisággal bíró társaság között jött létre - ismerteti Orosz András, a Mazars együttműködő ügyvédi irodája, a Borsy Ügyvédi Iroda munkatársa a közleményben.
Más a helyzet, ha egy cég fizetésképtelenné válik, és megkezdődik a felszámolása. Ebben az esetben ugyanis a bíróság vizsgálhatja a felszámolás időpontját megelőző időszakban a vezetők tevékenységét. Ha bebizonyosodik, hogy ügyvezetői tevékenységüket nem megfelelően látták el, és ezzel a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy meghiúsították a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését, magánszemélyként is teljes vagyonukkal felelnek a cég tartozásaiért - mutat rá a jogász.
Hitelezőként indíthat pert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is. Az adóhatóság az idei évtől ráadásul már új típusú, úgynevezett perelőkészítő ellenőrzéseket is folytat majd a perben bemutatható bizonyítékok begyűjtésére. A jogász szerint a pereknek gazdaságfehérítő hatásuk lehet, hiszen a hitelezők megkárosításával szemben komoly visszatartóerőt jelenthet, ha az ügyvezetők saját vagyonukkal is felelnek egyes döntéseikért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
