Hírek
2017. Október 21. 09:16, szombat |
Sport
Forrás: mti - fotó: m4
Szélesi Zoltán a válogatott megbízott kapitánya
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége arról döntött, hogy a magyar válogatottat ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja idei utolsó két mérkőzésén.
Az MLSZ Facebook-oldalán közölte pénteken, hogy az elmúlt két évben a nemzeti együttes pályaedzőjeként is dolgozó Szélesi Zoltán ül a kispadra a soron következő két barátságos találkozón, így november 10-én Luxemburgban, majd négy nappal később hazai pályán Costa Rica ellen.
Elődje, a német Bernd Storck kedden közös megegyezéssel bontott szerződést az MLSZ-szel a sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezősorozatot követően.
A 35 éves szakember az elmúlt időszakban nemcsak Storck segítőjeként dolgozott, hanem az U17-es válogatott szövetségi edzője is volt. Csapatát idén kijuttatta az Európa-bajnokságra, amelyen hatodik helyen végzett. Ősszel már az újabb generációval szintén sikerrel vette a selejtezősorozat első fázisát, azaz az elitkörbe került az U17-es együttes.
Szélesi játékosként 2004 és 2015 között 28-szor szerepelt a válogatottban. Profi karrierjét az Újpestben kezdte, majd futballozott a német Energie Cottbus, a francia Strasbourg színeiben, hazatérését követően pedig a Debreceni VSC-vel szerepelt a Bajnokok Ligájában. Később még játszott Görögországban és Hollandiában, majd visszatért az Újpesthez, pályafutását pedig a Puskás Akadémiánál fejezte be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
