Hírek
2016. Március 30. 07:41, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Pontosíthatja az otthonteremtési közösségeket a parlament
Az Országgyűlés mai ülésén Áder János köztársasági elnök kifogásaira reagálva több ponton egyértelműsítheti a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló, korábban már elfogadott kormányzati javaslatot.
A Ház 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt követően elsőként az államfő által megfontolásra visszaküldött nok-javaslatot tárgyalhatják újra a képviselők, akik a vita végén módosíthatják a korábban már elfogadott javaslatot. Az indítványt március 17-én - kivételes eljárásban - fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára.
Áder János visszaküldő levelében azt írta: támogatandó cél a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban részt vevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága kedden tizenhét pontból álló, zömében egyértelműsítő, pontosító módosító csomagot fogalmazott meg a parlamentnek.
A szavazásokon a Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatára módosíthatják az államháztartási törvényt, így a kormány egy kiemelt közfeladat ellátására akkor is adhatna költségvetési forrásokat, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható.
A képviselők a közérdekű adatigényléssel összefüggésben a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt is módosíthatják.
A parlament a határozathozatalok után kilenc előterjesztésről tarthat általános vitát, köztük három új törvényjavaslatról: a honvédelmi miniszter javaslatára a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről, az igazságügyi tárcavezető kezdeményezésére az igazságügyi szakértőkről, míg a külgazdasági és külügyminiszter indítványára a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról születhetnek új jogszabályok.
A Ház kéthetes ülése a következő hétfőn, a kormánynak szóló kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
