Hírek
2018. Július 07. 19:45, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Öten kerültek kórházba a pamplonai bikafuttatás első napján

A pamplonai bikafuttatás első napján öten kerültek kórházba - közölte a sérülteket ellátó navarrai kórház szombaton.
Egy 38 éves spanyol férfi az egyik bika szarvától szenvedett szúrt combnyaki sérülést, amely azonban nem súlyos. Az orvosok szerint komolyabb a sérülése annak a 40 éves, szintén spanyol futónak, aki nyílt lábszártörést szenvedett.
Rajtuk kívül még három embert láttak el a kórházban ficammal, zúzódásokkal. Sérüléseik eséstől keletkeztek, de volt, aki a földre került és a bika rátaposott.
Az idei San Fermín-ünnepség első bikafuttatásán a salamancai Puerto de San Lorenzo tenyészet 565 és 630 kiló közötti bikái vettek részt. A futamot nehezítette a kora reggeli eső, így a belváros macskakövei nagyon síkosak voltak, a futók és a bikák is meg-megcsúsztak rajta.
A karámtól az arénába vezető 850 méteres távot 2 perc 37 másodperc alatt tették meg.
Az útvonalat már napokkal korábban robosztus gerendákból álló duplasoros fakerítésekkel zárták le.
A futás alatt a külső kerítéssor tetejére bámészkodó tömeg kapaszkodott fel. Megteltek az erkélyek, balkonok is közönséggel, akik közül többen belépődíjat is fizettek a lakások tulajdonosainak azért, hogy "páholyból" figyelhessék az eseményt.
A város védőszentjének ünnepén összesen nyolc egymást követő reggelen rendeznek bikafuttatást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország meggyőző választ fog adni Európa militarizálódására
Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás
Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.