Hírek
2016. Július 11. 07:38, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Ősszel újra emelkedhetnek a fogyasztói árak
Ősszel ismételten pozitív tartományba kerülhet a fogyasztói árak éves változása, nyáron viszont továbbra is nulla közelében várható az infláció -
mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán. A KSH jelentése szerint júniusban a fogyasztói árak éppen úgy, mint májusban, átlagosan 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.
Balatoni András kifejtette: ősszel bázishatásoknak köszönhetően pozitív lehet az árindex, a tavalyi év második felében ugyanis olyan árcsökkenés volt, ami miatt - azonos időszakot vizsgálva - idén mintegy 1 százalék körülre emelkedhet az infláció.
Megjegyezte, hogy a globális környezet kedvezően alakul, visszafogott ütemben emelkednek a fogyasztói árak. Hozzátette: a labdarúgó EB-hez hasonlóan az olimpia esetében is előfordulhat, hogy a vállalatok átmenetileg csökkentik termékeik árát, azonban hangsúlyozta, hogy jegybanki szempontból ezek az egyszeri megingások nem jelentősek.
Arra a kérdésre, hogy az infláció változása miként hathat a jegybanki alapkamatra, a szakértő úgy válaszolt: a monetáris tanács álláspontja szerint a jelenlegi kamatkondíciók tartós fenntartása szükséges a jegybanki 3 százalékos inflációs cél eléréséhez, amely az MNB legfrissebb előrejelzése szerint 2018 első felére teljesülhet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.