Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2023. Október 25. 19:25, szerda | Belföld
Forrás: MTI

MÁV: Péntektől három hétig nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Biatorbágy között

MÁV: Péntektől három hétig nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Biatorbágy között

Pénteken megkezdődik a Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom vasútvonal decemberig tartó felújításának legnehezebb, második üteme:

Három héten át, november 17-ig szünetel a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között, kizárólag pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a MÁV-Volán-csoport megerősített létszámmal segíti majd az utasok tájékozódását, a Volánbusz pedig az első ütemhez viszonyítva kétszer annyi járművet biztosít. A vonatokon, állomásokon a hangosbemondás és a kijelzők is felhívják a figyelmet a változásokra.

Kiemelték, hogy az elővárosi térség közútjain lassabb a haladás a vasúthoz képest, az M1-es autópályán pedig gyakran alakulhatnak ki dugók, ezért a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig 10-30 perccel hosszabb eljutási időre kell számítaniuk.

Az autópálya üzemeltetője a teljes pályazár három hete alatt az M1-es autópálya érintett szakaszán elhalaszt minden olyan tervezett munkavégzést, amely a közlekedést akadályozná vagy lassítaná - írták.

A Budapest és Sopron, illetve Szombathely között közlekedő, valamint a Mura és Dráva nemzetközi InterCity-k helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. A nemzetközi vonatokon ugyancsak helyjegy váltása nélkül lehet utazni a beföldi forgalomban.

A fővárosból Tatabányára, illetve azon túl - Győr, Sopron, Szombathely, illetve Bécs, Graz felé - utazókat arra kérik, hogy a Budapest-Kelenföld állomásról induló gyorsjáratú IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe a több helyen megálló pótlóbuszok helyett.

A reggel 6.40 és 8.45 között félóránként, Tatabánya felől érkező autóbuszok megállnak Budapest-Kelenföld vasútállomásnál (Őrmező) is, így gyorsabban el lehet jutni a 4-es metróhoz.

Akik a közlekedési rend változása miatt lemondanak az utazásukról, azoknak visszatérítik a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalra érvényes, fel nem használt menetjegyük árát.

A vasúttársaság arra kéri az érintett utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a MÁV-Volán-csoport hivatalos felületein: ehhez az okostelefonon is elérhető www.mav.hu/egyesvonal weboldalt, a külföldi utazóknak pedig a www.mav.hu/lineone felületen elérhető angol nyelvű ismertetőt ajánlják.

A MÁV Zrt. szeptember 18-án közölte, hogy megkezdődött a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti, csaknem 29 kilométeres szakaszának három hónaposra tervezett felújítása. Az első ütemben a bal vágányt érintette az átépítés, emiatt korlátozták a közlekedést. A most következő, teljes lezárással járó második ütem után, november 18-án várhatóan a másik vágány átépítése következik, ekkortól ismét egy vágányon haladnak majd a vonatok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során