Hírek
2019. Március 26. 13:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Magyarországon nincs, de Európában előfordul a madárinfluenza
Magyarországon nincs, de Európában szórványosan előfordul a madárinfluenza – mondta Vajda Lajos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának vezetője kedden az M1-en.
Az igazgató szerint Magyarország a 2016-2017-es nagy járvány után 2017. augusztus 24-én nyerte vissza a madárinfluenza betegségtől mentes besorolását.
Az akkori tapasztalatokból okulva, elmondható, hogy a vadmadarak hurcolták be a betegséget, ugyanakkor nem minden baromfitartó telep volt megfelelően felkészülve a járvány kivédésére: nagy volt az állatsűrűség és egyéb hiányosságok is voltak.
Felhívta a figyelmet, hogy még mindig érvényben van az akkor meghozott főállatorvosi határozat, ami például arra szolgál, hogy sikerüljön megakadályozni a vadmadaraktól származó fertőzést.
A Nébih korábbi közleménye szerint az intézkedésben rögzítették, hogy egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani. További előírás, hogy az etetést és itatást csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen végezzék, a baromfiállomány vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezését pedig minden lehetséges módon meg kell akadályozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
