Hírek
2017. Március 20. 19:53, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt felmentettek egy pécsi papot
Udvardy György pécsi megyés püspök azonnali hatállyal felmentette a Pécsi Egyházmegye egyik papját, akivel kapcsolatban felmerült kiskorú veszélyeztetésének gyanúja
- közölte az egyházi elöljáró a püspökség honlapján közzétett kommünikében. Az egyházmegye papja "súlyos erkölcsi okokra hivatkozva a papi szolgálatból való elbocsátását kérte évekkel ezelőtt történt események kapcsán, amelyek felvetik a fiatalkorú veszélyeztetésének alapos gyanúját" - írta vasárnapi keltezésű, a honlapon hétfőn megjelent közleményben Udvardy György.
"Önmagára vonatkozó bejelentését előzetes vizsgálat keretében kivizsgáltam, és (.) minden papi működés gyakorlásától azonnali hatállyal felfüggesztettem" - tette hozzá.
Közölte azt is, hogy a pap bejelentésével kapcsolatosan minden szükséges egyházi és világi hivatalos lépés megtörtént. A megyés püspöknek nincs tudomása arról, hogy más személy - bármilyen módon, például bűnpártolással - érintett lenne az ügyben.
A gyanú tárgyát képző cselekmény részleteit nem ismertető közleményében arról is beszámolt, hogy azon intézmények vezetői, nevelőtestületei és iskolai osztályai, ahol az érintett pap tanított, tájékoztatást kaptak.
Az esetről további tájékoztatást annak kivizsgálása és végleges lezárása után adnak - jelezte.
Az egyházmegye 2016-ban a fenntartásában működő oktatási és nevelési intézmények vezetőinek írásbeli cselekvési utasítást adott ki arra az esetre, ha az intézményben dolgozó bármely munkatárssal szemben gyanú merülne fel fiatalkorú veszélyeztetésével kapcsolatban - hívta fel a figyelmet Udvardy György.
Kiemelte azt is, hogy az egyházmegye szakemberek bevonásával minden lehetséges segítséget megad az érintetteknek a "fájdalmas eseménnyel" kapcsolatban.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére közölte: egy 42 éves szentlőrinci férfi ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak nyomozást. Az eljárás érdekeire való tekintettel további részleteket nem közöltek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
