Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2016. Szeptember 07. 11:41, szerda | Helyi
Forrás: baon.hu

Igazi csillagok bűvöletében

Igazi csillagok bűvöletében

Örüljünk egymásnak! Ezzel a kívánsággal nyitotta meg Hegedüs Tibor, a bajai – jelenleg a Szegedi Tudományegyetemhez tartozó – csillagvizsgáló vezetője azt a konferenciát, amit elődje tiszteletére hívtak össze.

Csaknem százan gyűltek össze szombaton a Bácskai Kultúrpalotába. Dr. Ill Márton csillagász professzorra és a feleségére, Ill Mártonné főiskolai tanárra emlékeztek barátok, kollégák, tisztelők. Az eseményhez kapcsolódva pénteken a Tóth Kálmán utcai csillagvizsgálóban Varga Zoltán asztrofotóiból nyílt kiállítás, vasárnap pedig Vaskúton avattak emléktáblát.


Ill Márton 1930-ban Vaskúton született, majd családja Belgiumba költözött, innen egy évtizeddel később tértek haza. A III.Béla Gimnáziumban érettségizett, Pécsett matematika-fizika szakon diplomázott, majd a Bajai Uránia Csillagvizsgáló első főállású, szakképzett munkatársa lett és az átvonuló műholdak megfigyelése volt a fő feladata. Munkássága során, 1966-tól Magyar Tudományos Akadémiához csatolt kutatóintézetté fejlődött az intézmény és széles nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki. A Szegedi úti csillagvizsgáló létrehozása nevéhez kötődik, 1990-ben távozott az intézmény éléről, Balatonföldváron, később Torontóban élt, tavaly hunyt el.


– Ill Márton munkájának hatását mindenki érezheti, aki az elmúlt 20-25 évben járt Baján különböző eseményeken – fogalmazott köszöntőjében Kiss László, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának igazgatója. Mint elmondta: a 90-es évek elején párszor összefutott a tudóssal, akit így utólag ismerhet meg.

Sokkal több személyes élmény közül válogathatott Almár Iván. A címzetes egyetemi tanár barátként, kollégaként és harcostársként említette Ill Mártont, akivel 1958-tól párhuzamosan ugyanazon a témán dolgoztak. Harcostársként a témakör kellő elismeréséért, valamint az Interkozmosz együttműködésen belül a magyar érdekek érvényesítéséért küzdöttek. – Ez elég jól működő kapcsolat volt, lényegében elértük a céljainkat – összegezte visszaemlékezésében. Felidézte, hogy 1996-ban Dublinban járva ismerkedett meg a szintén bajai gyökerű író, költő Kabdebó Tamással, aki azzal lepte meg, hogy Ill egykoron cserkészvezetője volt. Almár Iván hangsúlyozta: a bajai csillagász anyanyelvi szinten, olykor dialektusokban beszélt németül és franciául, de az orosz és angol nyelvet is megtanulta.


Ennek a tudásnak az előnyei a soknyelvű Torontóban is megmutatkoztak, derült a család nevében felszólaló Ill Márta szavaiból. – Gyerekként számomra nagyon nehéz a részvétel. Köszönet a barátoknak, ismerősöknek, kollégáknak, és az itt megjelent, számára legfontosabb három település képviselőinek. Bár Torontóba is nagyon jól beilleszkedtek, Apu természete nem változott, újító ötleteit elmondta, és humora megmaradt – osztotta meg érzéseit.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport

Győzött a Ferencváros az Európa Ligában

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.