Hírek
2024. Augusztus 04. 09:28, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Gyulay Zsolt szerint Hámori Luca olyan hős, aki példakép lehet

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Hámori Luca, aki ötödik helyen zárt a női ökölvívók között a párizsi olimpián, egyike azoknak hősöknek, akik példaképei lehetnek a fiataloknak.
A kőszegiek sportolója - aki ír, majd ausztrál rivális legyőzésével jutott az éremszerzés kapujába - a boksztorna eddigi legnagyobb érdeklődést kiváltó mérkőzésén egyhangú pontozással kikapott a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól.
A MOB elnöke a 66 kilogrammos negyeddöntő után az M4 Sport helyszíni stábjának mondta el álláspontját a női boksztornán kialakult helyzetről, valamint azt is elárulta, pénteken milyen állapotban volt a magyar sportoló.
"Lelkileg természetesen nem volt jó állapotban, de edzőjére, családjára, a magyar olimpiai családra tudott támaszkodni és azt gondolom, hogy fantasztikus összeszedte magát. Rettentően büszkék vagyunk rá! Az első magyar női ökölvívóként eljutott idáig, a sportteljesítményt kell nézni, valamint azt, hogy ilyen karakán módon kiállt és nagyon jó mérkőzést vívott. Ez volt a maximum, amit ki tudott hozni ebből. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a magyar olimpiai csapat ilyen tagokkal büszkélkedhet!" - mondta Gyulay Zsolt, aki azt is kiemelte, hogy az elmúlt napokban a közvélemény mindennel foglalkozott, leszámítva a sportolók lelki világát, és a tanulságok levonása majd az olimpia utánra marad, ez pedig a sportdiplomácia munkája lesz.
A terembe belépve a magyarok azzal szembesültek, hogy a lelátókon ülő szurkolók nem feltétlen Hámori Lucáért szorítottak. Gyulay Zsolt szerint Milák Kristóf is hasonló helyzetben volt a 200 méteres pillangóúszás döntőjében, ezzel utalva arra, hogy a nézők elsősorban a hazai színeket képviselő Léon Marchandot buzdították.
"A sportolóknak meg kell szokni és meg is szokták azt, hogy esetleg ellenséges vagy nem baráti közegben vannak. Ők százszázalékosan kikapcsolták ezeket a dolgokat. Itt kezdődik egy igazán nagy sportoló, amikor ezt meg tudja csinálni és csak a feladatára tud koncentrálni" - mondta, és a magyarok szereplésével kapcsolatban hozzátette: "a közvéleménynek is tudomásul kell vennie, hogy az olimpiára való kijutás óriási eredmény. Most itt a bokszcsarnokban láttuk, hogy mivel kell szembenéznie egy sportolónak, nemcsak fizikálisan, hanem lelkileg is. Szerintem ezek a fiatalok hősök és méltán lehetnek példaképei az otthoniaknak és a fiataloknak!"
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.