Hírek
2021. Június 21. 09:52, hétfő |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Gyógyszerekkel végzett áldozatával
Hónapokig adagolt altatókat és nyugtatókat az idős nőnek a gyanúsított azért, hogy az asszony érdi házát megszerezze.
Majdnem elkövette a tökéletes bűncselekményt, azonban a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján az NNI nyomozóinak sikerült felderíteni a bűncselekményt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2019-ben indított nyomozást egy 94 éves nő halálának ügyében. A Budapesten élő asszony 2019 áprilisában ismerkedett meg Sz. Kálmánnal, egy a lakóhelyéül szolgáló társasházban történt lakásfelújítás során – közölte a rendőrség oldalán.
Kifejtve, hogy megismerkedésüket követően a férfi anyagi haszonszerzési célzattal, fokozatosan a későbbi áldozat bizalmába férkőzött és jó kapcsolat alakult ki kettőjük között. Sz. Kálmán ezután rendszeresen látogatta a sértettet a budapesti lakásán, sőt különféle ajándékokat, virágot, élelmiszert vitt neki.
Az egyedül élő asszony megmutatta az érdi nyaralóját is a férfinek, aki a megalapozott gyanú szerint azért, hogy a nő életét megrövidítse és a házat megszerezze, az asszony tudta nélkül hosszabb időn keresztül altató és nyugtató hatású gyógyszereket adagolt neki. A gyógyszeres befolyásoltság alatt álló asszonnyal először egy birtokbavételi szerződést kötött, majd rávette, hogy kössenek öröklési szerződést, melyben vállalta, hogy élete végéig tartásban és gondozásban részesíti a sértettet, cserébe az idős nő ráhagyja az érdi ingatlanát. A szerződés megkötése előtt szintén gyógyszert adagolt az asszonynak.
Az egyébként jó egészségnek örvendő, önellátásra képes idős nő egészségi állapota a gyógyszerek hatására gyorsan romlani kezdett, lefogyott, nehezen járt és zavartan viselkedett. A 2019. július 29-ről 30-ra virradó éjszaka az érdi házában, a gyógyszerek miatt kialakult egyensúlyzavara következtében elesett és olyan sérüléseket szenvedett, melyek a halálához vezettek. Miután Sz. Kálmán 2019 nyarától többször a sértettnél aludt az érdi ingatlanban, 2019. július 30-án reggel bejelentést tett a mentőszolgálat segélyhívó számán, miszerint a nagymamáját holtan találta az érdi házban. Mint az elhunyt hozzátartozója nyilatkozott a helyszíni halottvizsgálatot végző orvosnak, a boncolás mellőzésének kéréséről. A halottvizsgálati bizonyítvány kiállítását követően intézkedett a sértett eltemettetéséről is.
A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, 2019. november 7-én rendelt el nyomozást emberölés bűntettének elkövetése miatt, akkor még ismertelen tettes ellen. A gyanúsított elfogására 2020. június 3-án, Érden került sor, azóta letartóztatásban van. A férfi a bűncselekmény elkövetését az eljárás során tagadta.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján Sz. Kálmán korábban több alkalommal követett már el egyedül élő, időskorú emberek sérelmére bűncselekményeket vagyoni haszonszerzés céljából, illetve az érdi asszony halálát követően újabb időskorúak behálózásával is próbálkozott.
A nyomozás befejezését követően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyet a nyomozás felügyeletét ellátó Pest Megyei Főügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld
Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
