Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2016. Augusztus 18. 11:51, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Figyelő - Seszták: van lehetőség újabb rezsicsökkentésre

Figyelő - Seszták: van lehetőség újabb rezsicsökkentésre

Seszták Miklós lát lehetőséget egy újabb rezsicsökkentésre. A nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban azt is elmondta, hogy nem zár be a Déli pályaudvar.

Seszták Miklós elmondta, hogy az eddigi rezsicsökkentés eredményeit szeretnék megőrizni, és tovább folytatni. Véleménye szerint meg kell nézni, hogy hatékonyabb szervezeti rendszerben van-e mód továbblépésre. Hozzátette: lát erre lehetőséget.


Az újabb rezsicsökkentés mértékéről nem akart nyilatkozni, mivel nem ismert az uniós kötelezettségszegési eljárás eredménye, a gázárak alakulása, valamint a szinergiák költséghatékonyságának mértéke sem.


Közölte: a kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával.

Három jelentős, a budapesti vasúti közlekedést érintő projekt indul, bővítik a Kelenföldi pályaudvart, amit részben a 4-es metró miatti kötelezettséggel, részben a várhatóan épülő nagykórházzal indokolt. A második projekt a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér rekonstrukciója, és sort kell keríteni a Keleti pályaudvar felújítására is - mondta.


A Délivel kapcsolatban az a döntés, hogy a MÁV működésével össze nem függő, vagy feleslegessé vált tevékenységek - így a raktározás - elköltöztetésével tehermentesítsék a pályaudvart, mindez a személyszállítást egyelőre nem érinti.

Címkék: rezsicsökkentés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében

Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.

2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld

Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan

Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.

2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld

Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden

Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.