Hírek
2017. Szeptember 11. 13:11, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Evakuálják a magyarokat Saint Martin szigetéről
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására.
A politikus a hurrikán miatt veszélybe került magyarokkal összefüggésben hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: kilenc állampolgárról tudnak, alapvetően párokról.
Valamennyien szeretnék elhagyni a szigetet - közölte a miniszter.
Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot - tette hozzá. A miniszter elmondása szerint az egyik párral személyesen is kapcsolatban van, és kapnak tőlük értékes információkat.
Szijjártó Péter közölte: a holland és az amerikai válságközponttal folyamatosan kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva. Megjegyezte: délután egy órakor Hágában a holland külügyminisztériummal lesz egyeztetés az evakuálási folyamatról, talán akkor megtudnak többet is.
Számukra, illetve az evakuálásba most bekapcsolódott francia hatóságoknál a magyar állampolgárok adatait, elérhetőségeit regisztrálták, és kérték őket, hogy amint lehetőségük van, hozzák el őket - mondta Szijjártó Péter.
Jelezte: emellett egy amerikai hajózási vállalkozással is kapcsolatban vannak, amelynek egy hajója ki tudott kötni a szigeten, illetve utasítást adott repülőgép bérlésére Dominikán.
Ugyanakkor a természeti csapás nyomán az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek erőteljesen megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt a szigeten - mondta a miniszter, aki szerint jól látható, a hatóságokat is váratlanul érte a pusztítás mértéke.
Szijjártó Péter rámutatott: ha magyar állampolgárok veszélyben annak, és el akarnak jönni valahonnan, az a kötelességük, hogy segítsenek.
Megjegyezte: az ügy megoldása eddig a legnehezebb azok közül, amellyel szembesültek, de azon vannak, hogy megoldást találjanak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
