Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2013. November 07. 14:21, csütörtök | Külföld
Forrás: MTI

Elfogadta Göncz Kinga jelentését az EP állampolgári jogi bizottsága

Elfogadta Göncz Kinga jelentését az EP állampolgári jogi bizottsága

Elfogadta csütörtökön az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, továbbá bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága Göncz Kinga MSZP-s EP-képviselő jelentését.

A politikus szerint a Jogok, egyenlőség és polgárság elnevezésű program, melyről a jelentés szól, egy befogadóbb, a kirekesztést és a gyűlöletkeltést elutasító, a hátrányos megkülönböztetés minden formája ellen fellépő társadalom létrejöttét hivatott elősegíteni.
Az uniós program csaknem 440 millió euróból gazdálkodhat a következő hét év folyamán. A támogatásból pedig azok a civil szervezetek részesülhetnek, amelyek az unió területén élők jogainak érvényesítését és tiszteletben tartásának az előmozdítását szolgálják - közölte a szocialista EP-képviselő. Göncz Kinga a szavazás után hangsúlyozta: kiegyensúlyozott és megfelelő közösségi támogatást kell biztosítani mindazoknak, akik az alapjogok érvényesítését a szívügyüknek tekintik az Európai Unió területén. Ügyelni kell arra is, hogy a később csatlakozott országok, szükségleteikhez mérten, arányosan hozzáférjenek a forrásokhoz - szögezte le.
"Van mire költeni tagállami, de közösségi szinten is: sokan nem ismerik a jogaikat vagy azokat a hatóságok egyszerűen semmibe veszik. A Jogok, egyenlőség és polgárság program forrásai arra szolgálnak, hogy az európaiak akadály nélkül gyakorolhassák szerződésbe foglalt jogaikat, legyen az a szabad mozgáshoz és letelepedéshez való jog vagy az egyenlő bánásmódhoz való jog. Fontosnak tartom annak biztosítását is, hogy ne csak az EU polgárai, hanem az Európai Unió területén tartózkodó minden ember élni tudjon a jogaival" - hangoztatta Göncz Kinga, a parlamenti jelentés kidolgozója.
Tudatta, az ő javaslatára került bele a jelentésbe, hogy a támogatások odaítélésénél fokozott figyelmet kell fordítani a diszkrimináció, a faj- és az idegengyűlölet, a kirekesztés, a szegregáció és az erőszak minden formájának megszüntetésére, valamint a rendelkezésre álló közösségi forrásokkal segíteni kell a befogadóbb társadalmak létrehozását, a jogtudatosság erősítését.
A szocialista politikus arra számít, hogy a dokumentumot decemberi ülésén az EP plénuma is elfogadja majd Strasbourgban, a pénzeket kezelő Európai Bizottság pedig 2014 második negyedévében kezdheti meg a pályázatok kiírását.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.

2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni