Hírek
2012. November 09. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Bővülhet a diákhitelre jogosultak köre
Adómentessé tennék a külső adományokból létesített hallgatói ösztöndíjakat, és megfontolják a Diákhitel 2-re jogosultak körének bővítését is – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Rektori Konferenciának megküldött, a Magyar Nemzet birtokába jutott levelében.
A lap mindezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere leveléből idézi, amelyben a Magyar Rektori Konferencia javaslataira válaszolt. E szerint a Diákhitel 2 ez évi igénybevételének tapasztalatai alapján fontolják meg a jogosultak körének bővítését. A külső adományokból létesített ösztöndíjak adómentessé tétele mellett a minisztérium kezdeményezi azt is, hogy az egyetemek és főiskolák által nem jogszabályi kötelezettségként folyósított ösztöndíj is élvezzen adómentességet.
A Magyar Rektori Konferencia egyebek mellett azt javasolta a kormánynak, hogy ne csak a gólyák, hanem a felsőbb évesek is igényelhessék a Diákhitel 2-t, az önköltségen tanuló hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban.
Ezenfelül a felsőoktatás támogatásába beszálló piaci szereplők kapjanak adókedvezményt, és az államhoz hasonlóan vállalhassák át utólag a diákhitel visszafizetését. A tárca állásfoglalásából kiderül, több javaslat is értő fülekre talált, hiszen mint írták: a képzési költségek finanszírozására felvehető Diákhitel 2 ez évi igénybevételének tapasztalatai alapján megfontolják a jogosultak körének esetleges kibővítését.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.