Hírek
2022. December 01. 13:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Balesetet okozott a sípályán, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolják

A gondatlan bűncselekmény elkövetőjével, egy középkorú magyar férfival szemben a Gyöngyösi Járási Ügyészség emelt vádat a szlovák ügyészség által felajánlott büntetőeljárásban.
A vádirat szerint a terhelt 2019 márciusában Tátralomnicon tartózkodott, a Magas-Tátrában, ahol az ottani síközpont pályáin síelt. Egyik lesiklása során ki kellett kerülnie két, a pályán álló embert, ennek érdekében irányt váltott, ám a manővereit rosszul tervezte meg, mivel nem vette figyelembe, hogy egy másik pálya irányából egyenes vonalú egyenletes mozgással érkezik feléje a sértett, aki így elkerülhetetlenül keresztezte a vádlott nyomvonalát. Erre – a kikerülés időtartama, a terhelt választott iránya, valamint sebessége miatt – végül is úgy került sor, hogy a szlovák állampolgárságú nő átsiklott a vádlott síléceinek végén, majd az ebből adódó hirtelen lassulás folytán elesett és súlyos sérüléseket szenvedett.
A nyomozás során kirendelt szakértő megállapította, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlott betartja a síelőkre vonatkozó, a Magas Tátrában érvényes Fehér Kódex 2. és 3. pontjában megfogalmazott, részben a síelés irányát megszabó előírásokat, melyek azt is rögzítik, hogy minden síelő köteles a pálya jellegéhez és állapotához, a saját képességeihez és lehetőségeihez, a terephez, az időjárási és hóviszonyokhoz, valamint a sípályán található síelők számához igazítani a síelést és annak sebességét.
A férfi e körben nem tanúsította a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, gondatlansága pedig súlyos sérüléshez vezetett. A járási ügyészség erre az okozati láncolatra figyelemmel gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja az elkövetőt.
Vádiratában az ügyészség – tárgyalás tartása esetén – pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, de indítványozta azt is, hogy amennyiben a férfi az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri a bűnösségét, úgy a bíróság büntetés helyett intézkedéssel 1 év 3 hónap időtartamban bocsássa őt próbára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.