Hírek
2019. November 05. 09:55, kedd |
Belföld
Forrás: mti
A Huawei közreműködésével épül ki az 5G hálózat Magyarországon
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat
- mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
A második Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) nyitónapján megrendezett fórum digitalizációról és e-kereskedelemről szóló részén a külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között nemzetiségi alapon, az egyetlen feltétel, amelyet szab, hogy tartsák be országunk törvényeit és előírásait.
Az 5G hálózat kiépítéséről tudatta: a Huawei a brit Vodafone-nal és a Deutsche Telekommal együttműködésben tevékenykedik majd.
Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió tagországai között elöl jár a digitalizációban, a magyar kormány pedig nagy hangsúlyt fektet az e-kereskedelem fejlesztésére, amely több fejlődési lehetőséget biztosít a kis- és középvállalatoknak, csökkentve költségeiket. Elmondta: Magyarország egyebek mellett az Európai Unión belül a legalacsonyabb adókulcsokkal, különféle kedvezményekkel, és támogatásokkal vonzza a külföldi befektetőket, akik új technológiákat hozhatnak ide, elősegítve a digitalizációt, az ipar 4.0-ára való átállást, és a dolgok internete (IoT - a világhálón keresztül egymással kommunikáló eszközök) fejlesztését.
A kedden szintén második alkalommal megrendezett Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórum olyan kulcsfogalmak köré épült, mint a nyitás, az innováció, illetve a minden fél számára előnyös együttműködés. A miniszteri találkozókon a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mintegy 30 tagállama képviseltette magát.
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország másodszor vesz részt az expón, és legutóbb, első alkalommal szerepelt. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulóját, és Magyarország büszke arra, hogy az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot.
A két ország kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint most. Együttműködésünk gyors ütemben fejlődik - magyarázta a tárcavezető, rámutatva, hogy Kína Magyarország 9. legjelentősebb kereskedelmi partnere, és az első az Európai Unió tagországain kívül.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
