Hírek
2023. December 27. 08:28, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
6 százalékos nyugdíjemeléssel kezdődik az év

Hat százalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan havi több mint 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára.
Vitályos Eszter kiemelte, "kemény év van mögöttünk"; 2023-ban sokat tettek a háború és a szankciók miatti magas infláció letöréséért.
Az infláció mostanra csillapodott, és a nyugdíjasoknak novemberben kiegészítő nyugdíjemelést fizettek, januárra visszamenőleg. A novemberi korrekcióval együtt ebben az évben 18,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - idézte fel az államtitkár.
Az emelés mintegy két és fél millió embert érint - jelezte.
Vitályos Eszter elmondta: 2024-ben a nyugdíjakat először január 12-én utalják a bankszámlákra, illetve a postás a szokásos munkanapokon viszi a nyugdíjasoknak.
"Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak ránk" - fogalmazott.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 2010 óta a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, a vásárlóereje pedig 20 százalékkal nőtt.
A januári nyugdíjemelés után, ha év közben azt állapítják meg, hogy a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, a kormány jövő novemberben is kiegészíti visszamenőleg a nyugdíjakat - közölte.
Kiemelte azt is, hogy februárban ismét pénzt hoz a postás, akkor az emelt összegű 13. havi nyugdíjat küldik majd az időseknek.
"Biztos vagyok benne, hogy a nyugdíjasokat az is megnyugtatja, hogy a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést" - tette hozzá az államtitkár.
Brüsszel bármennyire követeli, hogy töröljük el, az átlagfogyasztásig továbbra is garantálja a kormány a rezsicsökkentett árakat - erősítette meg Vitályos Eszter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát