Hírek
2023. Április 27. 07:21, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
32 embert, köztük 7 magyart menekített ki a honvédség Szudánból
A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében hozta ki az embereket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál, a kimenekített magyarokat és külföldi állampolgárokat szállító Airbus A319-es honvédségi repülőgép földet érését követően elmondta: "a magyar emberek biztonsága a legfontosabb bárhol is vannak a világon". Az akcióval pedig minden magyar épségben hazatérhetett Szudánból - tette hozzá.
A miniszter kiemelte: a nagy körültekintést igénylő, precízen végrehajtott "Sivatagi karaván" nevű akció technikai részleteiről biztonsági okokból nem mondhat többet, de a művelet révén sikerült a hét magyar mellett nyolc nemzet, köztük amerikai, kanadai, norvég, török és szudáni állampolgárokat Dzsibuti érintésével Magyarországra hozni.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetét fejezte ki az akció valamennyi résztvevőjének, akik révén sikerült az országban rekedt 32 embert a lehető legrövidebb időn belül, biztonságosan kimenekíteni.
Szudánban április 15-e óta folynak összecsapások a 2021-es katonai hatalomátvételt irányító Abdel Fattáh al-Burháni tábornok vezette hadsereg, valamint ellenlábasa és egykori helyettese, a Hemedti néven ismert Mohamed Hamdan Dagalo tábornok ellenőrzése alatt álló, félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) között.
A szudáni egészségügyi tárca szerint az összecsapásoknak már 512 halálos áldozata és 4193 sebesültje van. A szemben álló felek hétfőn háromnapos tűzszünetben állapodtak meg, az Afrikai Unió (AU) pedig tartós fegyvernyugvást sürgetett. A harcok kirobbanása óta több ország is megkezdte állampolgárainak kimenekítését Szudánból, miközben az elmúlt öt napban több mint 10 ezer, különböző állampolgárságú ember menekült Egyiptomba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
